Borderlands 2 (2012)

A Borderlands minden hibája mellett remek játékélményt nyújtott a játékos társadalomnak és hatalmas siker lett, így nem volt kérdéses a folytatás sem. 2012 szeptemberében meg is érkezett a második rész, amiben a készítők állításuk szerint igyekeztek kijavítani az előző rész hibáit. Lássuk hogy sikerült.

 Öt évvel az előző rész eseményei után Pandorát egy Jack nevű diktátor uralja, aki a Hyperion nevű cég élén áll. Jack célja nem más mint kinyitni egy újabb Kamrát ezáltal szerezve korlátlan hatalmat a bolygó felett. Ez persze újabb Kamravadászokat vonz Pandorára, (akik közül újra megválaszthatjuk a magunk játékos karakterét), ám Jack a levegőbe repíti a vonatot, amin a főhősök érkeznek. Később az idióta Claptrap ás ki minket a hóból és kapcsolatba lép velünk az előző rész titokzatos Őrangyala is hogy segítségével elpusztíthassuk Jacket. Természetesen létezik ellenállás is, akik harcolnak a Hyperion ellen, így hozzájuk vezet első utunk....

A történet nagy fejlődésen ment keresztül, bár ez inkább tudható be annak hogy az előző részben nem nagyon volt. Viszont például első rész játszható karakterei itt kulcsszerepet játszanak az ellenállásban és a főküldetés szempontjából. Ha nem is egy Mass Effect szintű történetről beszélünk, azért ért egy-két váratlan fordulat, különösképp a főszál vége felé.

Az erős indítás miatt, már az elején szembetűnő a változás. Már az első percben sikerül meggyűlölni Jacket ez pedig egy hatalmas lendületet ad már a játék elején. Ami még remek, hogy a játék első negyedében jéggel és hóval borított tájakon leszünk, vagyis az első részhez képest tejesen idegen környezetben fogunk kalandozni.

Leginkább persze karakterünk fejlesztése és a jobbnál jobb felszerelés elérése lesz a cél, akárcsak a legtöbb hasonló RPG-ben. A játék küldetései és a környezetének javulása meghozta gyümölcsét: Az élmény már korántsem olyan egyhangú mint az elődé ezért nem egyszerű ráunni. Karakterünk alakítása kiegészült pár olyan funkcióval, amitől változtatni tudjuk a kinézetét bizonyos szinten, vagy épp újra tudjuk osztani a szintlépéskor szerzett skill pontokat, ami jól jön, ha épp elbaltáztuk a karakterfejlesztést.

Ami nem tetszett, hogy a játék helyenként rohadtul nehéz (vagy csak én vagyok béna Assasinnnal), de a program maga sem könnyíti meg néha a dolgunkat. Jó példa erre a "nagy madárral" (igyekszem spoilermentesen fogalmazni) vívott bossfight, ahol egyéb teendőim miatt félbe kellett szakítanom a harcot, de mikor pár nap múlva újra bekapcsoltam a játékot verekedhettem át magam megint az egész területen hogy eljussak magához a főellenfélhez. A legbosszantóbb még nem is ez, hanem hogy a játék bizonyos helyeken


csak akkor engedett tovább ha leszedtem pár igen combos ellenfelet ezért a területen átszaladni sem volt lehetőségem.

A Borderlands 2 egy nagyon jó, tartalmas és továbbra is nagyon humoros játék. Ajánlom mindenkinek akinek tetszett az első rész, akinek meg nem azoknak pláne mert a Borderlands világa ebben a játékban mutatja meg igazán magát.

Arkagyij és Borisz Sztrugackij: Stalker - Piknik az árokparton

"A Látogatás a Föld hat pontján, két napon át tartott. Azután az idegenek eltávoztak, anélkül, hogy bárkivel is kapcsolatba léptek volna. Csak a Zónákat hagyták hátra, több négyzetkilométernyi fekélyes sebhelyeket a bolygó felszínén, ahol még a fizika törvényei sem a megszokott módon működnek. A hatóságok lezárták, elkerítették és tiltott területté nyilvánították mindet, ám nem számoltak az emberi kíváncsisággal.

Aki a rendelkezések ellenére bemerészkedett, legtöbbször nem tért vissza, de ha mégis, egészen elképesztő leleteket hozott magával. A fekélyes sebhelyekből egykettőre kimeríthetetlen kincsesbánya lett, és megszületett a stalkerek szakmája, a saját szakállukra dolgozó vagy felbérelhető kalandoroké, akik életük kockáztatásával térképezték fel a lezárt területeket, ki boldogulást, ki vagyont, ki izgalmakat keresve. Vagy az elérhetetlennek tartott, kívánságteljesítő aranygömböt…

Redrick Schuchart fáradságos munkával a stalkerek legjobbjává képezte magát. Úgy gondolta, őt a Zónában már nem érhetik meglepetések. De persze tévedett. Ez az ő története."

A Sztrugackij testvérek regénye scifi körökben már '72-es megjelenése óta hatalmas sikernek örvend. Andrej Arszenyjevics Tarkovszkij 1980-ban még egy egész estés filmet is forgatott a könyvből, amit szintén kultuszfilmként tartanak számon egyes körökben. Le merem fogadni azonban hogy az én generációmból többségnek csak a könyv által ihletett S.T.A.L.K.E.R. - Shadow Of The Chernobyl című játék mond netán valamit. Ezzel semmi baj nincs, pláne hogy a korábban taglalt Metró 2033-hoz képes a Stalker meglepően nehezebb olvasmány, még ha terjedelemben kevesebb is. Ettől függetlenül ha valaki, aki a játékok vagy a film miatt készül elolvasni ezt a könyvet (ahogy én is) tehet vele egy próbát, de le kell szögeznem hogy a fentebb említett médiumok csak bizonyos kifejezéseket vettek át mint a "stalker" vagy a "zóna".

Véleményem szerint regény nem akar másról szólni mint a függőségről. A főszereplő Redrick a "valóságban" lévő problémáira mindig a Zónában keresi a választ holott nem veszi észre hogy életét épp a titokzatos hely iránt érzett "függése" teszi tönkre. Ez az igazság többé kevésbé a történet valamennyi szereplőjére igaz. Nem találunk közöttük elégedett vagy boldog embert mert mindenki a saját démona fogja, ami valamilyen úton módon a Zónához köthető. Ez a sötét, mocskos és nyomorúságos légkör Harmont egész településére ráül és hamar magába szippantja az erre fogékony olvasót, különösképp aki épp maga alatt van olvasás közben.

A szereplők kálváriája mellett azonban nem kevés mondanivalót feszeget még így is a regény. Személyes kedvencem például az a beszélgetés, ami két szereplő között folyik le egy bárban és az élet értelméről szól. Annál a szakasznál én magam is félre raktam a könyvet egy kicsit és komoly gondolkodásba fogtam. Többet nem akarok írni magáról a regényről mert eléggé rövid és spoilerezni sem akarok, ez egy olyan történet amit mindenkinek magának kell végig olvasnia.

A 2013-as kiadásban a regény után megtalálható a Tarkovszkij film forgatókönyvének korábbi változata, amit a Sztrugackij testvérek írtak, így mindenki összetudja hasonlítani ezt a végső, filmen is látható verzióval. Pusztán regény utolsó fejezetét veszi alapnak más szereplőkkel, de ennek ellenére szerintem egész jól sikerült és a regényhez hasonlóan szintén nem kevés mondanivalót rejt.

A könyv harmadik részében Borisz Sztrugackij beszámolóját olvashatjuk, a regény kiadásának történetéről, miképpen cenzúrázta (vagy csak próbálta) azt az akkori rendszer. Érdekes elolvasni milyen szigorúan viszonyultak a cenzorok egy pártkritikától mentes "egyszerű" scifi regényhez is.

Összegezve nekem mindenképp megérte a vételt (pláne hogy öt éve vadászok erre a könyvre). A Metrónál kissé nehezebb, de mégis kitűnő olvasmánynak bizonyult.

Dimitry Glukhovsky: Metró 2034

"2034.
Több mint húsz évvel az utolsó háború után az egész világ romokban hever. Moszkvában a túlélők a metróban, a föld legnagyobb atombombabiztos óvóhelyén húzzák meg magukat. Az egyik periférikus állomást, Szevasztopolszkaját borzalmas mutánsok fenyegetik s egyszer csak megszakad az összeköttetés a többi állomással - így pedig, lőszer nélkül halálra vannak ítélve. A titokzatos Hunter és az öreg Homérosz, aki egyre csak egy új eposz megírásáról álmodozik, elindul hogy kiderítse mi történt. S miközben lélegzetelállító kalandok során csapnak össze hol a metró szörnyeivel, hol a felszíni világ romjai között élő rémséges lényekkel, hőseink akikhez a szerelmet kereső Szása, a száműzetésben felnőtt szép fiatal lány is csatlakozik, egyre mélyebben gondolják át e torz világ értelmét és a föld alá bújt, nyomorult emberiség rendeltetését."

A Metró 2033 folytatása 2009-ben jelent meg Oroszországban és természetesen azonnal az eladási listák élére került. Egy művészi projekten belül egy orosz zenész, Dolphin zenét írt a könyvhöz míg egy Anton Gretchko nevű művész  regény a regény által ihletett olajfestményeket készített. Ez is jól mutatja hogy mekkora kultusz övezte már ekkor a Metro Univerzumot Oroszországban.

Az első szó ami eszembe jut a regényről, az a "kevesebb". Kevesebb terjedelemben, kevesebb helyszín és akció. Ez persze egyáltalán nem azt jelenti hogy rossz lenne a könyv mindössze ezekből a dolgokból nem markol annyit mint elődje. Cserébe viszont, rengeteg filozofálást kapunk ismét Glukhovskytól az ember vadállati oldaláról, hogy van e létjogosultsága a művészetnek vagy a szerelemnek egy poszt apokaliptikus társadalomban vagy hogy a cél szentesíti e az eszközt? Ezekre a kérdésekre két szereplő szemszögéből kutathatjuk a választ. Az egyik az író Homérosz, aki egyértelműen Glukhovsky alteregója, a másik pedig a fiatal lány Szása, akinek a karakterfejlődése hasonlít az előző részben lévő Artyom útjához, csak persze "kicsiben". Hunter karaktere a történetszála miatt meglehetősen rejtélyes, de ez is ad egy pluszt a regényhez.

Amit negatívumként feltudok sorolni, az Artyom hiánya. Mindössze ként mondat erejéig beszélnek róla mi történt az előző rész főhősével, és az író letudta ennyivel. Értem én hogy az ő útja beteljesedett az akkor történtekkel, de azért legalább egy rövid szerep erejéig beugorhatott volna. A másik számomra mínusz pont, hogy a történet néhol összecsapottnak érződik, főképp az utolsó két fejezetben, mintha a szerzőnek meg lett volna határozva a max oldalszám, amit nem léphet át a cselekmény.

Mindezek ellenére a Metro 2034 méltó folytatása a szériának és már kanyarban a folytatás. Ám Glukhovsky könyvein kívül több regény is megjelent ami a Metro 2033 világában játszódik, más városba vagy országba helyezve a történetet. Ezek "Metró 2033 Univerzum" címen jelentek meg.

A könyvsorozatot minden poszt apokaliptikus mű (film/játék/könyv) rajongónak ajánlani tudom, vagy azoknak akik szeretik az erős filozofálgatást és társadalomkritikába oltott drámákat. Azoknak már kevésbé, akik inkább az akció dús regényeket szeretik, de talán ők is tehetnek vele egy próbát hátha...

Dmitry Glukhovsky : Metró 2033

"2033. 
Az egész világ romokban hever. Az emberiség nagy része elpusztult. Moszkva szellemvárossá változott, megmérgezte a sugárzás és szörnyek népesítik be. A kevés életben maradt ember a moszkvai metróban bújik meg - a föld legnagyobb atombiztos óvóhelyén. A metró állomásai most városállamok, az alagútban sötétség honol és borzalom fészkel. Artyomnak az egész metróhálózaton át kell jutnia, hogy megmentse a szörnyű veszedelemtől az állomását, sőt talán az egész emberiséget."

Dmitry Glukhovsky 16 éves korában kezdte írni a könyvet, ami aztán internetes projektté fajult, ahol a könyv weboldalán világháló közössége megoszthatta az ötleteit Glukhovskyval. A szerző a rajongók segítségével be is fejezte könyvét és 2007-re a könyvesboltok polcaira is került. A regény bombasiker lett és Glukhovskyt pedig egy csapásra az orosz populáris irodalom egyik legismertebb szerzőévé tette. A hype vonat nem állt meg és 2010-ben elkészült a könyv videojáték változata, ami ténylegesen megismertette a világgal a moszkvai metró posztnukleáris birodalmát. A játék sikerét meglovagolva jelent meg 2011-ben magyarul is a könyv.

A regény két fajta utazásról szól. Az egyik a "fizikai", ami bemutatja Artyom körbeutazását a metróhálózaton, különböző emberekkel és ideológiákkal találkozva és más-más helyzetekbe kerülve, adva a könyv történetének egyfajta "road movie"hatást. A másik utazás, amit átélhetünk az Artyom felnőtté válásának története. Ugyan főhősünk már húsz feletti életkorban van, azonban személyisége a könyv elején még kiforratlan és egy gyámoltalan fiatal benyomását kelti. Egyrészt így bárki könnyedén azonosulni tud a karakterével, másrészt szórakoztató látni, ahogy  a borzalmakkal szembesülő Artyom a szemünk előtt válik érett, felnőtt harcossá.

A Metro 2033 atmoszféráját a sötét és klausztrofób hangulat adja, tudatosítva az olvasóban, hogy az ember nem a földalatti létre született. Ehhez csatlakoznak a különböző fantasy elemek(mint például Poljanka, más néven "a Sors Állomása"), amik valahogy mégis megférnek egy poszt apokaliptikus scifi könyvben.

Ezt a hangulatot csak színesítik a különböző fentebb említett ideológiai csoportok amikkel a könyvben találkozhatunk. Van pár állomás, amit fasiszták vezetnek, "Negyedik Birodalom" néven, de például a kommunisták egy egész metró vonalat tartanak az ellenőrzésük alatt, Ez a Vörös Vonal. A teljesség igénye nélkül találkozhatunk még jehovákkal, kannibálokkal és vörös forradalmárokkal (különállóak a Vörös Vonaltól).

Ebből is látszik mennyi csoportot vesz nagyító alá a szerző. A így lesz a könyv egy hatalmas társadalomkritika az emberek felé és megkérdőjelezi fajunk létének jogosultságát a Földön...

Borderlands (2009)

Mint azt már leírtam valamelyik cikkben, nagy rajongója vagyok a képregényeknek, de persze ez más
témákra is igaz. Ilyenek például a lepusztul világokban játszódó poszt apokaliptikus vagy a scifi témájú történetek. Van egy játék ami mind három témakörből szemezget egy kicsit és ezt gyúrja össze egy nagy egésszé. Ez lenne a Borderlands.

A távoli jövőben, az emberiség már más bolygókat vesz birtokba. Az egyik ilyen planétát Pandorának hívják, ahova a telepesek egy jobb élet reményében költöznek, ám az új lakók elég hamar rájönnek hogy a bolygó egy hatalmas kopár sivatag és néhány idegen romon kívül nem sok érdekes található rajta. Miután Pandorát kevés természeti kincsétől is megfosszák, a különböző társaságok tovább állnak és hátra hagynak mindenkit (a munkára kényszerített bűnözőket és a békés becsületes telepeseket egyaránt). A dolgot csak súlyosbítja hogy a letelepedés után hét évvel, a helyi vadvilág is felébred"téli álmából" és riad vissza az emberek megcsócsálásától sem.

Ebben a világban próbálnak az emberek idegen technológiát szerezve meggazdagodni vagy egyszerűen csak túlélni. A reményt sokakban már csak egy legenda jelenti. Mendemondák szólnak egy idegen eredetű "Kamra" nevű helyről, ami olyan idegen technológiát és titkokat tartalmaz, amiket emberi ésszel nem lehet felfogni.

Egy ilyen Kamravadász bőrébe bújunk mi is, akinek egy titokzatos hologramszerű nő, az Őrangyal segíti útját.

A történek egy faék! Kész ennyi, ennél többet nem tudok róla mondani. Ha van benne valami fordulat azt is legfeljebb egy vállrándítással intézzük majd el. Viszont a hangulat valami nagyon jó! Ha nem is a pusztulóban lévő Földön járunk, Pandora sivatagai csak úgy sugározzák magukból a Mad Max életérzést. Emellett pedig fontos hogy nem fél önmaga paródiája lenni sem. Ez a kinézeten is meglátszik, ugyanis a Borderlands rajzolt, képregényszerű megjelenítéssel operál ami ennek ellenére baromi szépen néz ki. Az egész játékot belengi egy olyan szintű komikusság amit játszva érez igazán az ember. Ez már az intro első 5 másodpercében is feltűnt mikor a vadállatot elcsapja a busz, de megemlíthetném még a sorozat ikonikus szereplőjét Claptrapet az idióta robotot...

A játék egy FPS/RPG. Vanak kasztok (4 db), amikből választhatsz(én a gépkarabélyokat mesterien kezelő Katonával mentem). A fejlődés, szint rendszerben működik mint egy klasszikus szerepjátékban. Az ellenfelek különböző fegyvereket dobnak más más tulajdonsággal így a variációk szinte végtelenek és mindig arra ösztönöz a játék hogy kimenj és irtsd az ellent jobb cuccokért, ezzel hosszú órákra is a játék rabjává válhatsz.

Ezt ellensúlyozandó megemlíteném a küldetéseket, amik sajnos már nem ennyire jók. Leginkább kimerül a "keresd meg X,Y,Z tárgyat és vidd vissza" "öld meg X embert és hajtsd be a jutalmat" és a "menj el A pontból B-be" feladatokban. A játék ezzel a dologgal le sem tagadhatná hogy masszívan csak a koopozni vágyókat tűzte ki célközönségnek.

Az egyhangú küldetések mellé még súlyosbító körülmény hogy szerintem hosszú a játék. Nyilván izgalmasabb történet és küldetés sorozat mellett ez nem tűnne fel így lehet hogy a fentebb említett probléma okozza a játék hosszóságának érzetét is.

Ha valaki szereti a hülye humort és a rajzolt médiumokat, azoknak mindenképp ajánlanám, viszont leginkább koopban haverokkal mert egyedül elég hamar egyhangúvá válhat. A Borderlands nem kevés pénzt hozott a fejlesztő Gearboxnak ezért természetesen nem maradhatott el a folytatás sem. Legközelebb 2012-ben térhettünk vissza Pandorára.

Könyv: Steve Crawford - SAS Enciklopédia

Na eddig tartott az oldal játékokra való szakosodása, amit most egy könyvről szóló cikkel törnék meg. Nem is kezdhettem volna nehezebbel mint egy enciklopédiával. Igaz nem nevezném a szó szoros értelemben annak, de azért mégis jobb ha ráaggatjuk ezt a jelzőt.

Mint ahogy a nevéből is kitűnik az SAS Enciklopédia a brit elit egységgel, a Különleges Légi Szolgálattal (Special Air Service) foglalkozik részletesen és azt kell mondjam maradéktalanul eleget is tesz feladatának.

Ahogy férfi létemre sosem szerettem a focit úgy nem voltam igazán soha egy katonáskodós típus se. Egy időben aztán megnőtt az érdeklődésem a e téma felé köszönhetően a Modern Warfare sorozatnak. Abban a játékokban hallottam először az SAS alakulatról is. Egy halom hasonló témakörű játékot végigjátszottam és elolvastam megannyi SAS-ről szóló cikket.

Maga a könyv szerkezetileg három részből áll. Az egyikben az ezred történetét meséli el, a másodikban a harcászat kerül bemutatásra, a harmadikban pedig a felszereléseket vehetjük jobban szemügyre. Mindez persze rengeteg ismeretet foglal magába, ám meglehetősen szárazon írja le őket (bár lehet túl sokat várok egy enciklopédiától). Ez a történeti résznél is igaz (egy-két kivétellel), viszont a harcászati módszerek taglalásánál önismétlést véltem felfedezni, mikor bizonyos eljárásokat a történeti részben már leírtakkal próbáltak illusztrálni, ezzel újra leírva a megtörtént eseményeket. Ezért természetesen a könyv egy idő után unalmassá válhat azoknak akik nem annyira militarista beállítottságúak.

Hozzáteszem pozitív jellemzőként hogy a rengeteg katonai dolog mellett foglakozik egy-két fejezet a szélsőséges körülmények közötti túlélésről is, amiről azért jó volt olvasni és kicsit kiragadott a különböző hadműveletek egyhangúságából.

A könyvet abszolút nem tudom mindenkinek ajánlani, kivéve azoknak akik nagyon érdeklődnek a hadi technológia és hasonló dolgok iránt. Én egész eddig nem tudtam eldönteni hogy viszonyuljak ehhez a témához, de elolvasva az enciklopédiát rájöttem, nem áll hozzám annyira közel a "katonadolog"  mint gondoltam.

A következőkben újra visszatérek a játékokhoz és meglátogatom a Határföldeket.

Alien: Isolation (2014)

A Colonial Marines botrány után őszintén szólva csodálkozom hogy nem tették évekre parkolópályára az Alien franchiset. Már a legutóbbi AvP játékot is elég középszerűre értékelték sokan és eléggé úgy tűnt a 2013-as játék veri be az utolsó szöget az idegenek koporsójába egy időre. Ez viszont nem így történt, köszönhetően egy nagyobb irányváltásnak és a Creative Assemblynek.

Míg a Gearbox játéka a Bolygó Neve: Halál hangulatát igyekezett megidézni, Alien Isolation a legendás első részt vette alapul, ezzel megteremtette az első Alien Univerzumban játszódó lopakodós FPS-t. Itt nem vetjük be magunkat az Alien hordák közé hogy aztán gépfegyverrel lekaszaboljuk őket. Idegenből csak egy fog ránk vadászni, ami bőven elég lesz, főleg  mivel nem sok fegyver áll majd rendelkezésünkre és az a kevés is maximum elüldözi a lényt egy rövid időre.

A történet teljesen belepasszol az idegenek világába és bármennyi ismerős motívum köszön vissza a '79-es "A Nyolcadik Utas: A Halál"-ból mégsem majmolja azt az élvezhetetlenségig. Tizenöt év telt el a Nostromo katasztrófája óta. Ellen Ripley lánya, Amanda azóta sem volt képes túltenni magát édesanyja eltűnésén. Végül egy nap, váratlan reményt ébreszt benne a Társaság egyik képviselője, aki közli vele hogy megtalálták a Nostromo fekete dobozát amit a Sevastopol űrállomáson tartanak. Az odaérkezésükkor azonban az állomás nem válaszol, így át kell szállniuk, ami az állomás viharvert állapotát tekintve nem könnyű feladat és hamar el is szakadunk útitársainktól, az űrséta közben. Miután egyedül átérünk a Sevastopolra kevés bóklászás után rájövünk hogy koránt sem elhagyatott a bázis mint hittük. A kétségbeesett, előbb lőnek aztán kérdeznek embereken és a hibás mindenkit legyilkoló androidokon kívül még egy Alien is van a fedélzeten. Így kérdéses hogy Amanda megtudja e mi történt édesanyjával vagy hogy ki jut e egyáltalán élve az állomásról...

A történet nagyon ott van tipikus, Alienhez hű. Ennél már csak maga a Xenomorf ami teljesen odaver látványban. Sosem volt még alien ilyen rohadt jól kidolgozva. Akárhányszor ellopakodott mellettem mindig megcsodáltam a részletesen megkreált modelljét, ahogy csorgatja a nyálát stb. Ebből gondolom lejött hogy annyira nem paráztam az Alientől mint ahogy kellett volna, viszont az androidok, na azok sokkal félelmetesebbek. A fehér kifejezéstelen arcuknál meg a világító szemüknél már csak a lassú járásuk és hideg, nyugodt beszédük ami ijesztőbb. Amit még megakarok említeni spoiler nélkül, az a 14. fejezet azon része, mikor a reaktor alá ereszkedünk. A helyszínen úgy voltam vele hogy abbahagyom a játékot a szívroham elkerülése érdekében...

Minden érdeme mellett viszont a játékot nagyon meguntam a felénél. Lehet csak nekem nem jön be ez a lopakodós horror műfaj, vagy csak egyszerűen túl hosszú volt már a játék. Egy idő után unalmas lett a bujkálás és nem fárasztó mikor ötödjére bújok el a szekrénybe az Alien elől aki tíz percig nem tágít a közelünkből és ha szerencsénk van nem talál meg csak úgy a semmiből (mert néha valami bug okán képes rá). Arról ne is beszéljünk hogy menteni csak bizonyos terminálokon lehet. Ráadásul nem ritka hogy A és B terminál között megeshet hogy van nyolc android öt shotgunos túlélő meg még az Alien is felbukkan háromszor aztán ha meghalsz kezdheted A pontból. Nem egyszer fordult elő hogy csak pár méter választott el a mentésig, amikor az Alien lekaszabolt lehúzva ezzel az előző húsz percet a klotyón(na ilyen eseteknél vettem elő a már kibeszélt Ijusticet).  A játék állítása szerint használ Autosave-et is, de ebből egészen az utolsó pályáig nem vettem észre semmit.

Ez egy remek kikapcsolódást nyújtó program, néhány (szerintem) nagyobb hibával. Ajánlom minden Alien és túlélő horror játék rajongónak valamint olyanoknak akik sok szabadidővel rendelkeznek és kötélből vannak az idegeik.

A játékhoz megjelent jó pár DLC is én csak az elsőt próbáltam(The Crew Expendable), amin a "Nyolcadik Utas: A Halál" egy részét játszhatjuk újra. Teljesen jól visszaadja a '79-es filmet viszont sokat szaggatott ezért valahogy nem vittem  végig a maga nyúlfarknyi idejét sem, talán majd legközelebb, ha rám jön az Alien láz...

Egyenlőre most abbahagyom a játszást egyéb teendők miatt. De talán lehet lesz valami addig is amit kiírok magamból.

Alien Univerzum
Ajánlott egyéb médiumok:

Filmek:
- Alien - Nyolcadik Utas: A Halál
- Aliens - A Bolygó Neve: Halál
- Alien 3 - A Végső Megoldás: Halál
- Alien 4 - Feltámad A Halál

Könyvek:
Bármelyik Alien vagy AVP könyv

Képregények
Bármelyik Alien vagy AVP képregény